Magyar foci

Ligakupa: könnyedén nyert a DVSC "B" csapata Egerben

""

Kondás Elemér pedig ki is használta az adandó alkalmat. Az egyik új igazolás, Varga Róbert a kezdőben kapott helyet, míg Birtalan Botond a cserék között volt jelölve. Czvitkovics Péter nem játszhatott, mivel a belga szövetség még nem küldte el a papírjait.

A DVSC-TEVA már az első percektől irányította a játékot, és hamar megszerezte a vezetést is: Dombi Tibor jobb oldalról adott középre, és az érkező Lucas a hálóba vágta a labdát. Később is voltak lehetőségeik, Kulcsár Tamás például csak centikkel lőtt mellé. A 25. percben a semmiből egyenlített az Eger, egy pontrúgás után a lecsorgó labdát Németh Norbert lőtte a kapu bal alsó sarkába. A Debrecen gyorsan visszaszerezte a vezetést Ferenczi János szép góljával: a középpályás jó 19 méterről emelt a hálóba. A szünet előtt Rezes László a lécet találta el, a labda a gólvonal elé pattant, de egy perccel később a középpályás már a hálóba lőtt, ezúttal is Dombi Tibor pontos beadása után.

A második félidőben kiegyenlítettebb volt a játék, amely inkább a középpályán folyt, a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben. Az Eger próbálkozott, hogy szorosabbá tegye a mérkőzést, a hajrában többet birtokolta a labdát, helyzetei is voltak, ám gól már nem született.

LABDARÚGÁS
Ligakupa, E-csoport, 1. forduló:
Eger FC – DVSC-TEVA 1-3 (1-3)
Eger, 400 néző. Vezette: Karakó (Demeter, Galán)
Eger: Brljak – Balog, Knakal, Kovács G., Hamouz – Pavicsevics – Dobrics (Albert 63.), Németh (Kabele 63.), Farkas – Pavlov, Vujovics (Hrisztov 63.)
DVSC: Verpecz – Nagy Z., Ludánszki, Szűcs, Varga R. – Dombi (Sl. Bouadla 73.), Spitzmüller, Lucas, Ferenczi (Gál 68.) – Kulcsár, Rezes (Birtalan 60.)
Gólszerző: Németh (23.), illetve Lucas (11.), Ferenczi (28.), Rezes (45.)

További eredmények és élő tudósítások a Ligakupa 1. fordulójából.